Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


KINCSTÁR

ertekek.png

 

 

Cikkek

2020.11.10

Az utolsó interjú C.S.Lewisszal

/ Menüpont: KINCSTÁR

cs-lewis.jpgAz utolsó interjút a legendás C. S. Lewisszal a keresztény pásztor és író, Dr. Sherwood Eliot Wirt készítette. Wirt hosszú pályafutása során több száz cikket írt, és maga is 28 könyv szerzője volt, köztük a díjnyertes bestselleré: "Jesus, Man of Joy".

"1963. május 7-én Cambridge-be autóztam, hogy interjút készítsek Clive Staples Lewisszal, a Csűrcsavar leveleinek írójával, a világ egyik legkiválóbb és legtöbbek által olvasott keresztény szerzőjével. Azt reméltem, tanulhatok tőle valamit arról, hogy a fiatal férfiak és nők miként bátoríthatók arra, hogy az írott szó hatalmát használják fel a hit védelmére..."

 
Teljes bejegyzés

2020.11.15

Az én hercegem, fehér lovon

/ Menüpont: KINCSTÁR

Amikor az életünket átadjuk Jézus Krisztusnak, Ő azonnal munkába kezd bennünk; ezt minden frissen megtért hívő ember kétség nélkül megtapasztalja.

Én a megtérésem dátumaként 1993-at szoktam megjelölni, mert innentől volt a hívő életem egy elkötelezett, valódi keresztény élet. Valójában azonban három évvel korábban, 1990-ben adtam át az életemet Jézus Krisztusnak, a középiskolás éveim alatt. Akkor az egyik osztálytársam hívott el a gyülekezetbe, ahová a mai napig is járok. Nagyon furcsa és ijesztő volt számomra akkor ez az élmény, főleg a templomok szakrális légköre után, ez azonban nem tudott engem visszatartani attól, hogy az első megtérésre felhíváskor kisétáljak a pulpitus elé. Tiszta feketébe voltam öltözve, és egy saját kezűleg horgolt miniszoknyát viseltem, amiben – bár senki nem tette szóvá, én mégis – rendkívül kényelmetlenül éreztem magam. Ezért a hatalmas, hosszú, fekete télikabátomban ültem végig az istentiszteletet, és abban is mentem ki a megtérő imára...

 
Teljes bejegyzés

2020.12.12

Tímár Mihály, meg a csontvázak

/ Menüpont: KINCSTÁR

Minden fiatal keresztény számára talán a legfontosabb kérdés, hogyan lehetséges a megtérésünk után újjáépíteni, sőt sikeressé tenni korábbi kiábrándító életünket. Hiszen minden friss keresztény hamar megtapasztalja a tényt, hogy az újjászületéssel nem oldódnak meg automatikusan a sorsunkat szegélyező problémák. A szellemünk bár szárnyal, de a földi életünk – talán egy kezdeti, rövid, kegyelmi időszakot kivéve – továbbra is tele van nehézségekkel és kihívásokkal. A csüggedés és keserűség pedig, ami a szomorú körülmények láttán újra és újra elfogja az embert, túl gyakran csúcsosodik ki Isten és más hívő emberek hibáztatásában. Holott tökéletesen biztosak lehetünk abban, hogy a gondjaink és bajaink forrását nem a Teremtő passzivitásában kell keresnünk. Kizárólag a saját bűneinkben, és hitetlen őseink istentelen múltjában kellene három-négy generációig mélyre ásnunk ahhoz, hogy a nyomorúságaink valódi magyarázatáról hiteles képet kapjunk...

 
Teljes bejegyzés

2020.12.24

Nehéz idők rendhagyó karácsonya

/ Menüpont: KINCSTÁR

Hálás vagyok Istennek, hogy az elmúlt két és fél évtizedben nem kényeztetett el kivételes jóléttel. Persze, mindig is gondoskodott a nyilvánvaló szükségleteinkről, de a családunkat a fényűzés és luxus többnyire elkerülte. Nem panaszképpen írom, főleg nem mostanában. Mert ez az év felrepített a szellemi fejlődésnek arra a magaslatára, hogy ezért a dologért szívből hálát tudok adni! Hiszen egy világjárvány rémisztő árnyékában legalább a lemondás fájdalmával nem kell megkínlódnom. Nekem most nem kellett megválnom semmi olyantól, aminek a hiánya csak rátenne egy lapáttal arra a szomorúságra, mely – a világ szenvedése miatt – minden együttérző ember szívét átjárja ezekben a napokban. Az emberiség számára eljött a sírás ideje, de az áldatlan körülmények ellenében az Isten által kimunkált tiszta szív és erős szellem hatalmas ajándék most a hívő emberek számára...

 
Teljes bejegyzés

2021.01.20

A megbocsátás rózsakertje - Visszavonuló

/ Menüpont: KINCSTÁR

Férjuram és én nagyon különbözőek vagyunk. Ő egy nyugodt, higgadt és békés ember; én egy izgága, temperamentumos, harcos típus vagyok. Ő az egész világgal képes jóban lenni, mert sohasem ítélkezik az emberek felett. Nekem mindenkiről van véleményem, és csak kevés ember társaságát vagyok képes élvezettel elviselni. Ugyanakkor ő nem valami jó emberismerő, míg én úgy átlátok az embereken, akár a pucolt üvegen. Ő senkire sem képes haragudni és bármit képes megbocsátani, még a legdurvább, legotrombább bántásokat is, míg én évtizedekre visszamenőleg emlékszem minden apró mozzanatára annak, ahogy a lelkivilágomba belegyalogoltak. Ezért számomra a megbocsátás – évtizedeken át, még keresztényként is – szinte lehetetlen küldetésnek számított...

 
Teljes bejegyzés

2021.01.29

A megbocsátás rózsakertje - Ültetés

/ Menüpont: KINCSTÁR

Ahogy az előző részben már szót ejtettem róla, nálam a megbocsátás egy szerfelett problémás terület, ezért különleges terápiára volt szükségem, hogy a szabadulás örömét ebben is átélhessem. Néhány dolgot azonban tudnotok kell rólam, hogy a maga teljességében érthessétek meg annak a fantasztikumát, ahogy Isten engem a megbocsátás keskeny ösvényén olyan nagy körültekintéssel végigvezetett. Mert a Szent Szellem zseniális pszichológ! Nála jobban senki sem képes a defektjeink befoltozására! Mivel pontosan ismeri a bensőnk működését, ezért képes minden esetben tökéletesen személyre szabott terápiát alkalmazni a személyiségünk megjobbítására. Az Úr tehát úgy vezetett ki engem a saját magam köré buherált, lepusztult viskómból, amit a megbocsátásra való képesség hiánya révén tákoltam magam köré, ahogy arra egyetlen földi terapeuta sem lett volna képes!

 
Teljes bejegyzés

2021.02.01

Tanuljunk meggazdagodni!

/ Menüpont: KINCSTÁR

A hétköznapi élet problémái közül a legtöbb ember számára talán az anyagi felemelkedés és egzisztenciális jólét megteremtése a legfontosabb. Sokakról elmondható, hogy ennek megvalósulása már önmagában elég is lenne számukra a földi boldogsághoz, és nem is törekednének azután többre. Szerintem pont ez a kicsinyes hozzáállás az egyik oka annak, hogy a legtöbb keresztény anyagi területen nem könnyen találja meg az áldása helyét. Hiszen ha Isten megadná számukra az anyagi bővölködést, talán csak belemerülnének az élet gondtalan élvezetébe, és eszükbe sem jutna hasznot hajtani Isten munkája számára is.

Én azonban – most mindenkiről a legjobbat feltételezve – szeretném megosztani azokat a tapasztalataimat, amiket az elmúlt közel harminc év során, Istennel járva értettem meg az anyagi felemelkedéshez vezető úttal kapcsolatban...

 
Teljes bejegyzés

2021.02.04

Bebizonyítani Isten létezését?

/ Menüpont: KINCSTÁR

Nemrég olvastam egy érdekes hírt, miszerint egy űrvállalkozó egymillió dollárt ad azoknak, akik bebizonyítják, hogy van élet a halál után. Ennek apropóján én azon kezdtem el gondolkodni, vajon mi keresztények be tudnánk-e bizonyítani Isten létezését, kézzelfoghatóan is? Arra a szilárd meggyőződre jutottam, hogy igen! Hiszen a láthatatlan valóság is valóságos, sőt a látható valóságnál magasabbrendű létezési közeg. Tulajdonképpen a teljes látható világ önmagában bizonyítéka a láthatatlan világ létezésének, hiszen abból jött létre, és nem is maradhatna fenn anélkül. Ami tehát valóságos – legyen az bár láthatatlan – annak a létezése kétség nélkül empirikusan is bebizonyítható!

 
Teljes bejegyzés

2021.02.07

A megbocsátás rózsakertje - Gondozás

/ Menüpont: KINCSTÁR

Ahogy azt az előzményekben – a visszavonuló és ültetés alatt – korábban már kifejtettem, a megbocsátás bibliai parancsának való engedelmesség az én életemben, évtizedeken át szinte betarthatatlan elvárásnak számított. Isten azonban nem hagyott magamra ebben a nyomorúságban sem, és egy tökéletesen rám szabott, különleges módszerrel, végül kivezetett engem az engesztelhetetlenség sötét börtönéből.

 

Emberi természet szempontjából a férjem és én, a két végletet testesítjük meg a megbocsátás dicsőséges küldetésében. Mivel az uram számára a sérelmek elengedése egy gördülékeny folyamat, ezért ő egy nyitott és barátságos ember, aki könnyedén forgolódik társaságban is. Én azonban – mivel nehezen és csak nagy sokára tudok megbocsátani – a formálódó emberi kapcsolataimban eleinte kimért, sőt alkalmanként elutasító vagyok, aki nem szívesen kezdeményez felületes diskurzusokat csupán a közösségápolás kedvéért...

 
Teljes bejegyzés

2021.02.16

A megbocsátás rózsakertje - Meggyökerezés

/ Menüpont: KINCSTÁR

Ahogy korábban kiemeltem, nagyon fontos tisztáznunk magunkban: a megbocsátás teljes elengedést jelent, és Istentől származó, kegyelmi állapot, amely néha hosszú időt – akár éveket is – igénybe vehet, ha mélyre hatoló sebeknek kell begyógyulniuk (a megbocsátással kapcsolatos személyes bizonyságomat itt olvashatod: 1 / 2 / 3). A megbocsátásra való képességben pedig, a különböző személyiségű emberek között, jelentős egyéni eltérések vannak. Arról azonban senki sem vitatkozna velem, hogy a belső harmóniánk szempontjából az a legideálisabb számunkra, ha képesek vagyunk minél gördülékenyebben túllépni a sérelmeinken, és nem táplálunk ragaszkodást olyan felesleges dolgokhoz, amik csak egyre mélyebbre tapossák az életérzéseinket. Akkor járunk el tehát a legokosabban, ha aktívan közreműködünk Isten megbocsátást kimunkáló tevékenységében, és nem állunk ellene ennek a fontos folyamatnak. Ha ragaszkodunk a sérelmeinkhez, ha újra és újra lejátsszuk a fejünkben a gyötrő képsorokat, ha a bensőnkben tápláljuk a haragot a velünk otrombán és érzéketlenül viselkedő emberekkel szemben, akkor saját magunkat kötjük gúzsba, jó hosszú időre. Értelmetlen dolog megengednünk tehát, hogy a lelki sebeink sajgása tanácsoljon bennünket, a Szent Szellem gyöngéd és gyógyító vezetése helyett...

 
Teljes bejegyzés

2021.03.12

Áldások evangéliuma

/ Menüpont: KINCSTÁR

Az én szememben nincs fontosabb földi feladat az életben, mint Jézus Krisztus megváltói művének hirdetése. Miután 1993 őszén elmondtam a megtérő imát, néhány hónap múlva – a következő nyáron – már az evangelizációban szolgáltam a gyülekezetünkben. Nem voltam még elég bátor vagy gördülékeny beszédű ahhoz, hogy sokakat az Úrhoz vezessek, de nagyon élveztem a bizonyságtevés légkörét. Azóta is foglalkoztat az a fontos kérdés, hogyan válhatunk keresztényként sikeres evangélistává, szolgálati ajándékként való kiválasztás nélkül is. Sok nagyon jó, és néhány igen rossz példát is láttam hívő életem során, ahogy Isten emberei a szolgálatukat kezelték. Folyamatosan tanulmányozom tehát a sikeres szolgálók életművét, és akiknek a pályáján történtek törések, a hibáikból és rossz döntéseikből igyekszem a tanulságokat levonni.

Sajnos én sem mondhatom el magamról, hogy a keresztény életem törésmentes lett volna. A nagy, jellemző bukás azonban, ami a legtöbb keresztény szolgálatot derékba töri, de legalábbis alaposan megrekeszti, a szexuális, erkölcsi területen való elesés – Istennek hála – minket az urammal ez idáig elkerült...

 
Teljes bejegyzés

2021.03.15

A hosszú út hazáig

/ Menüpont: KINCSTÁR

Egy sikeres szakmai pálya betöltése, az anyagi felemelkedésnek talán legbiztosabb útja jelenkori társadalmunkban. Nem állítom persze, hogy az egyetlen módja, hiszen Isten vezetése szerint más életpályák is léteznek. Vannak kiváló üzleti vénával megáldott emberek, akiknek a „pénzcsinálás” a vérükben van. Több ilyen embert is ismerek a gyülekezetünkben, akik képesek voltak becsületes úton nagy vagyonok megszerzésére, és nagy összegekkel támogatják Isten munkáját is. Sokan irigylik is őket emiatt, én azonban nem tartozom az irigyeik közé.

Bár nyilván nagyszerű érzés lehet, hogy az ember mindent megvehet magának, amit csak szeme-szája megkíván, de azt sokan elfelejtik, hogy a nagy vagyon, nagy felelősséggel is jár. A pénz befektetése, forgatása, az azzal való bölcs sáfárkodás, az alkalmazottakkal kapcsolatos felelősség, a nehéz időszakok átvészelése, a megszokott életszínvonal folyamatos fenntartása, az önfegyelmező mértékletesség a kiadások területén: mindez óriási teher lehet ezeknek az embereknek a vállán! Ezért én mindig azt mondom Istennek az imáimban, amit Agurtól tanultam a Bibliában: „ A hiábavalóságot és hazugságot messze távoztasd tőlem; szegénységet vagy gazdagságot ne adj nekem: táplálj engem hozzám illő eledellel. Hogy megelégedvén, meg ne tagadjalak, és azt ne mondjam: kicsoda az Úr? Se pedig elszegényedvén, ne lopjak, és gonoszul ne éljek az én Istenem nevével!”.

 
Teljes bejegyzés

2021.03.18

Ima az átkokból való szabadulásért

/ Menüpont: KINCSTÁR

Az alábbi imát az átkokból való szabadulásért, Dr. Flaisz Endre teológus, a Szent Pál Akadémia adjunktusa állította össze, tudományos alapossággal. Ennek az imának a lényege, hogy az Isten Igéjébe vetett hitünket hangosan kimondva, a bibliai igazságokat fegyverként használhatjuk a sorsunkat akadályozó, a boldogulásunkat romboló ördögi erőkkel szemben. Derek Prince világszerte elismert, XX. századi bibliatanító szerint a megvallás nem mást jelent, mint ugyanazt kimondani a saját szánkkal, amit már Isten is kimondott az Ő szájával; ezáltal a saját beszédünket összeegyeztetjük Isten beszédével. Ez a viselkedés pedig egyenlő a Jézus Krisztus mellé való odaállással, ami által felszabadítjuk az Ő teljes tekintélyét, hatalmát és erejét az életünkben, hiszen Ő a mi megvallásunk főpapja. Ha azonban csöndben maradunk, az Ő szolgálatát akadályozzuk meg. Rossz megvallásokkal, negatív, hitetlen beszédekkel pedig egyenesen gonosz erőket hívunk be az életünkbe, a sorsunk befolyásolására.

A proklamáció agresszív megvallást jelent; ezek a kinyilvánítások tehát a szellemi hadviselés szavai a szánkban. Számtalan hétköznapi helyzet létezik, melyben Isten erejének felszabadulására van szükségünk; ennek pedig nincs hatásosabb eszköze, mint Isten Igéjének megvallása...

 
Teljes bejegyzés

2021.03.21

Gyilkos anyák elveszett gyermekei

/ Menüpont: KINCSTÁR

Mostanában olvasom Choo Thomas: A menny valóság! című könyvét, mely egy világszerte milliós példányszámban eladott, hiteles beszámoló az írónő 1996-tól átélt, természetfeletti élményeiről. Choo a saját megdöbbentő tapasztalatait írja le ebben a könyvben, hogyan találkozott rendszeresen az élő, feltámadott Jézus Krisztussal, és miként látogatták meg együtt a pokol mélységeit, illetve járták be közösen a Mennyei Királyságot.

A könyv egyik fejezetében az írónő elmeséli, hogy az egyik mennybéli sétájuk során Jézus bevitte őt egy hatalmas épületbe, amely leginkább egy raktárhelyiségre hasonlított, ahol kisbabák tömegeit tárolták. Ezek a csecsemők – Jézus elmondása szerint – abortált földi gyermekek voltak.

„Miután átértünk a gyönyörű aranyhídon, az Úr egy olyan helyre vezetett, ahol csecsemőket és kisdedeket tartottak – sokan teljesen újszülöttnek tűntek. Egy óriási terem volt ez, mint egy raktár, nem volt csinos, vagy díszes. Tele volt mezítelen, szorosan egymás mellett fekvő kisbabákkal.

– Miért van itt ennyi csecsemő? – érdeklődtem.

– Olyan anyák gyermekei ők, akik nem akartak gyereket. Én megőrzöm a kisbabáikat! – felelt az Úr.

– Mit teszel velük, Uram?

– Amelyiknek az anyja megtér, az visszakaphatja a babáját.

 

 
Teljes bejegyzés

2021.03.27

Mit tegyél, hogy jól legyél

/ Menüpont: KINCSTÁR

A minap az egyik ismerősöm posztjában az alábbi mini közvélemény-kutatásra lettem figyelmes. A következő – szerintem abszolút releváns – kérdést tette fel a hölgy, virtuális ismerőseinek: „Ti mit tesztek, ha nem érzitek jól magatokat a bőrötökben?”.

Érkeztek is aztán sorban a kreatív válaszok, én pedig nem győztem forgatni a szememet. Persze a végére – buzgó keresztényhez illően – én is odaírtam a saját megoldásomat: „Imádkozom.”

De mivel rendszerint nem csak megjátszom a buzgó keresztényt, hanem igyekszem azzá is válni, gyorsan megvizsgáltam a lelkiismeretemet, nem volt-e esetleg képmutató a válaszom. Feltettem hát magamnak a kérdést: ha rémesen érzem magamat a bőrömben, az esetek többségében, mentsvárként tényleg az imádkozáshoz fordulok? Nem húzok-e sokkal gyakrabban magam elé egy finom falatokkal megrakott tányért, amivel aztán egy jó kis film elé letespedve, fülem-farkam behúzva csendben kivárhatom, míg elvonulnak a fejem fölül a viharfelhők? Hiszen a férjem úgyis harcol majd helyettem is, én pedig minek avatkoznék feleslegesen a más dolgába!?

 
Teljes bejegyzés

2021.03.30

Mit tegyél, hogy jól legyél (2)

/ Menüpont: KINCSTÁR

Volt az életemnek egy különösen kegyetlen, embert próbáló időszaka, ami közel fél éven át tartott azt követően, hogy meghalt az Édesanyám. Ekkor váltam végre én is képessé arra, hogy elvegyem Istentől, és beépítsem a hívő szokásaim közé a nehézségekkel való hatékony megküzdés bibliai igazságait. Ekkor tudtam csak megtanulni, hogy miként lehetséges megharcolni a keserűséget és szomorúságot, a súlyos szellemi nyomásokkal járó megpróbáltatások idején. Mert ez a néhány hónap olyan embertelen volt számomra, hogy ha nem lett volna mellettem a Szent Szellem azokban a szörnyű napokban, talán bele is betegszem a mázsás terheim vonszolásába. Minden korábbi nehézségünket felülmúlta ugyanis ez a vérfagyasztó időszak, ahogy a sötétség erői az összes résen törleszkedtek befelé az életembe, hogy rám erőszakolhassák a halott Édesanyám szellemi csomagjait.

Az évek folyamán többször is beszéltünk Édesanyámnak Jézus Krisztusról – amikor egyáltalán hajlandó volt végighallgatni bennünket, és nem kezdett azonnal dühös őrjöngésbe –, és negyed évszázadon át szinte minden nap imádkoztunk a megmeneküléséért. Mély szomorúságomra azonban mindvégig makacsul ellene állt Isten hívó szavának, és nagyon haragudott ránk a keresztény gondolkodásmódunk, illetve a gyülekezetünk és pásztoraink iránti elkötelezettségünk miatt...

 
Teljes bejegyzés

2022.04.18

Megváltás

/ Menüpont: KINCSTÁR

Húsvét. Annyi vallásos ájtatoskodás, ragacsos szóvirágokkal felcicomázott klerikális hablatyolás vette körül ismét ezt a legfontosabb ünnepet, hogy muszáj volt kikapcsolódnom egy kicsit a virtuális térből, és néhány tevékeny szép napot a kertben eltöltve – miközben a megváltásról és feltámadásról szóló podcasteket hallgattam, és órákon keresztül nyelveken imádkoztam – azon elmélkedni, hogy mit is jelent számomra a megváltás. Mikor ezen gondolkodom, eltűnik minden izzadtságszagú érzelmi erőlködés, és a szívem legrejtettebb zugait is átjárja az öröm. Hiszem, hogy ez az öröm, amiről a Bilbia is beszél: az Úr öröme, ami az erődöm. A megváltás ugyanis számomra a feltámadást, és az erre felépülő tökéletes életet jelenti.

Ez hozta el számomra a gyermek- és ifjúkorom nyomorúságaiból való kimenekedést egy olyan új családba, amely mindenestül szeret és elfogad...

 
Teljes bejegyzés