KERESZTÉNY BLOG

Enni jó. Aki mást mond, az hazudik.

A dundi nők is lehetnek gyönyörűek és kívánatosak. Aki mást mond, az hazudik.

A macskám egy krémszínű brit rövidszőrű. Aki mást mond, az hazudik.

És napestig folytathatnám a hasonló elméncségeket, de rém unalmas lenne. Lássuk inkább, mi ebből a lényeg!

Nincs az rendjén, hogy napjainkban a molett nőket leszólják, sőt gyakran becsmérlik. Ezt a beteg gondolkodásmódot kiirtani a fejekből fontosabb lenne, mint a melegek és muszlimok jogainak védelmében az embereket átnevelni...

Tudjátok, én azt tapasztaltam, hogy az év eleje egy különösen inspirált időszak. Az első két szürke hónap mintha csak arra lenne kitalálva, hogy számot vessünk a korábbi életünkkel, és terveket szőjünk a változtatásra. Nem értek tehát egyet azokkal, akik az év eleji fogadalmakat dőreségnek tartják. Mert ha az év eleji fogadkozóknak nem is sikerült a történelemben mindig, mindent tökéletesen megvalósítaniuk, ők legalább igyekeztek, elhatároztak, próbálkoztak! Ami mindenképpen példaértékű és megbecsülésre méltó, hiszem, hogy Isten szemében is. Ezért nem szabad megengednünk, hogy ez a manapság közkeletű, eredményorientált, kapitalista gondolkodásmód elvegye a kedvünket a próbálkozásoktól. Hiszen ha elsőre, másodjára, harmadjára nem is sikerül, talán pont a következő lesz majd az a fényes alkalom, mikor végre megérkezik az életünkbe a várva várt áttörés. Talán pont ebben az évben ad majd Isten kegyelmet, hogy egy utálatosan makacs területen végre megváltozhassunk!

Éhség és ehetnék két különböző dolog. Szerintem az életmódváltóknak ezt kell először megtanulniuk, mert fontosabb minden diétás tanácsnál: az éhség jó, az ehetnék ellenben rossz. Az éhség a barátunk, hiszen a testünk egy alapvető szükségére figyelmeztet. Az ehetnék viszont gyakran az ellenségünk, hiszen a felettünk uralkodni vágyó káros kívánságok előfutára. Az ehetnék szerintem a terhesség alatt és a nehéz napokon érdemel méltánylást, meg persze az ünnepek alatt. Egyébként pedig abszolút káros a súlyunk és egészségünk megőrzésére nézve, ezért mindenáron uralkodunk kell rajta. De az sem normális dolog, ha a bánatunkat és frusztrációinkat evésbe fojtjuk. Mondom ezt én, az érzelmi nagyevők tiszteletbeli elnökasszonya, akinek még a macskája is ebben a kórságban szenved.

Mit kell tehát először megtanulnunk, ha változtatni szeretnénk az étkezési szokásainkon? Ha éhesek vagyunk, eszünk; ha viszont csak ehetnékünk van, ellenállunk. Ez a mértékletes életmód alapja, amely megkímél a további elhízástól.

Minden jelentősebb eredmény eléréséhez az életben kitartó erőfeszítésekre van szükség, és minden ilyen odaszánás a lelkünket is komolyan igénybe veszi. Nincs ez másként akkor sem, ha a testünk karbantartásáról van szó. Hiszen egy komolyabb fogyókúrát – mikor valaki sikeresen legyilkol magáról 20+ kilót – nem lehet félvállról, mellékesen végigcsinálni. Muszáj komolyan megterveznünk a célunk kivitelezését, és alaposan végiggondolni az odáig vezető út minden részletét. Előre pontosan meghatározni a lépéseinket, és feltérképezni a várható lehetséges buktatókat is. Majd kiszakítani, és következetesen elkülöníteni erre az időt és energiát, esetleg más – fontosabbnak tűnő – dolgok rovására is. Máskülönben évtizedeink is rámehetnek arra, hogy csak vágyakozunk, próbálkozunk, kínlódunk és sajnálkozunk ezen a területen. Holott meg vagyok róla győződve, hogy a hívő életünk minden részével kapcsolatban – így a testünk egészségének és fittségének megőrzésével is – vannak Istennek jó tervei, és előremutató szándékai. Így az sem mindegy számára, hogy mennyire vagyunk elkötelezettek a testünk Isten által eltervezett, teljes életidejének kiaknázására. És ez bizony rajtunk is erőteljesen múlik! Biztos vagyok benne, hogy azzal is el kell majd számolnunk az Úr előtt, miként sáfárkodtunk a földi időnk alatt a teremtett porhüvelyünkkel...

–15 kg. Mondhatom, nagy élmény volt annyi évnyi gyümölcstelenség után végre győzelmet aratni az elhízás elleni küzdelemben is. Nem győzök érte hálát adni Istennek! Mert tényleg úgy gondolom, hogy ezt a szép eredményt leginkább az Ő támogatásának köszönhetem. Hiszen amit én hozzá tudtam tenni, azt elenyészően kevésnek érzem. Kellett hozzá némi erőfeszítés részemről is, nem tagadom. De korántsem akkora, mint ahogy azt a korábbi próbálkozások sikertelenségei elhitetették velem. Mert én a súlyfelesleg nélküli létezés kihívását olyan megmászhatatlan, gigantikus magaslatnak érzékeltem, amit számomra képtelenség meghódítani. Pedig nem kellett hozzá más, mint egy jól működő étkezési rendszer, a saját testem igényeire szabva. Mikortól ezt sikerült kialakítanom, onnantól ment minden szépen a maga útján előre. És ami a legjobb az egészben: azóta a sikeres fogyókúrázók egyik legnagyobb rémével, a súlymegtartás kihívásával is sikerült farkasszemet néznem, mert a karácsony és húsvét közti időszakban már egyáltalán nem kontrolláltam az étkezésemet...