Hogyan fogyjunk hambival és sültburival?
–15 kg. Mondhatom, nagy élmény volt annyi évnyi gyümölcstelenség után végre győzelmet aratni az elhízás elleni küzdelemben is. Nem győzök érte hálát adni Istennek! Mert tényleg úgy gondolom, hogy ezt a szép eredményt leginkább az Ő támogatásának köszönhetem. Hiszen amit én hozzá tudtam tenni, azt elenyészően kevésnek érzem. Kellett hozzá némi erőfeszítés részemről is, nem tagadom. De korántsem akkora, mint ahogy azt a korábbi próbálkozások sikertelenségei elhitetették velem. Mert én a súlyfelesleg nélküli létezés kihívását olyan megmászhatatlan, gigantikus magaslatnak érzékeltem, amit számomra képtelenség meghódítani. Pedig nem kellett hozzá más, mint egy jól működő étkezési rendszer, a saját testem igényeire szabva. Mikortól ezt sikerült kialakítanom, onnantól ment minden szépen a maga útján előre. És ami a legjobb az egészben: azóta a sikeres fogyókúrázók egyik legnagyobb rémével, a súlymegtartás kihívásával is sikerült farkasszemet néznem, mert a karácsony és húsvét közti időszakban már egyáltalán nem kontrolláltam az étkezésemet.
Minden 2021 nyarának végén, egy átlagos hétköznapon kezdődött, mikor megnéztem egy inspiráló részt a Hódító fogyókúra című reality sorozatból, amiben túlsúlyos férfiak és nők 90 napig tartó metamórfózisának küzdelmeit kísérhetjük végig. Ez a sorozat a bizonyíték rá, hogy akár már három hónap alatt is komoly eredményeket lehet elérni ezen a fontos területen. És én lettem rá a következő példa, mert mikor az epizód végére értem, hirtelen mintha felkapcsolták volna a villanyt a bensőmben! Azonnal éreztem: holnaptól ebbe a harcba nekem is bele kell állnom! Évek óta imádkoztam már, hogy adjon az Úr lendületet és segítséget számomra ebben a dologban; két évtizeden át pedig minden év eleji imalistámba beleírtam ezt a célkitűzést is. Jó ideje tehát minden évet úgy kezdtem el, hogy idén le fogom dobni magamról a súlyfeleslegemet, de egyszer sem sikerült ezt a reményemet valóra váltanom. Pedig nem kevés felhalmozott, meddő hájjal élem az életemet: az első terhességem előtt 65 kg voltam (1995), míg tavaly a súlyom már meghaladta a 102 kilót (2021).
Közel 40 kiló leadására tettem tehát ismét kísérletet tavaly augusztus 20.-a ünnepi reggelétől kezdve. A számtalan korábbi kudarc egy dolgot alaposan az eszembe vésett: koplalással nem lehet tartós fogyást elérni. Ezt a gyermekbetegséget tehát kapásból kikerültem, elkezdtem inkább egy következtes, kalóriaszámoló diétát. Bár továbbra is azt ettem, amit megkívántam, és nem készítettem tiltólistát sem a hízlaló ételekből, azért szigorúan feljegyeztem minden fogyasztásomat az étkezési naplómba, és igyekeztem minden nap a megszabott kalóriakeretemen belül maradni. A kalóriaszámoláshoz pedig nem volt szükségem másra, mint egy konyhai mérlegre, és egy szuper alkalmazásra a telefonomon (KalóriaBázis). A családom eleinte irtó nevetségesnek találta, ahogy a konyhai mérleg fölött állva a kijelzőt skubizom, és minden falatomat buzgón méricskélem, de amint a zsírsejtjeim tömegével aszalódtak össze rajtam, ők is egyre kevésbé érezték jópofának a rajtam való élcelődést. Inkább szórták rám önzetlenül az ámuló dicséreteket!
A mozgással viszont 4X fölött - ráadásul ekkora súlyfelesleg mellett - csínján kell bánni, mert az ízületeink épségére is gondolnunk kell. Nem dobtam tehát a lovak közé a gyeplőt, és nem törleszkedtem mindjárt balatonátúszásra vagy maratoni futásra. A mértékletes testmozgásról a munkám gondoskodott, hiszen kertészként korábban sem voltam híján a fizikai erőfeszítéseknek.
Az egyetlen problémát eleinte a súlyomban jelentkező stagnálás jelentette, ami a diétázók másik nagy réme. De alapos utánaolvasással, és a testműködésem megfigyelésével végül kitaláltam a megoldást: kicsivel többet kellene ennem. Napi 1300 kalóriás étkezés mellett ugyanis rövid időn belül teljesen megállt a fogyásom, a mérleg pedig hetekig nem mozdult lejjebb egy tapodtat sem. A napi fogyasztásomat tehát felemeltem 1500 kalóriára, és láss csodát: ismét szépen megindult a súlyvesztésem. Ki kellett tehát tapasztalnom azt a kalóriamennyiséget, ami mellett a szervezetem nem küszködik a táplálékmegvonás félelmével. Végül az 1500 kalóriás napi fogyasztás nálam annyira bevált, hogy ha egész nap az ágyban feküdtem is, azért a mérleg másnap mégis 10-30 dekával kevesebbet mutatott. Ha viszont úgy alakult a napom, hogy volt benne mozgás is bőven, akkor simán ehettem többet 1500 kalóriánál. Például egy-egy 10 órás kemény kertészeti műszakot követően rendszeresen benyomtam egy Big Mac menüt, csokifagyival utána, mégsem kellett bűntudatot éreznem a másnap reggeli méreckedésen. Megfejtettem tehát a választ a modern emberi létezés egyik legfontosabb kulcskérdésére: hogyan lehet hamburgerrel és sültkrumplival diétázni.
Egy dolgot viszont mindenki alaposan véssen az eszébe, ha fogyni szeretne: a sok mozgás diéta nélkül semmit sem ér! És ez az állításom tényleg komolyan vehető, mert nem csupán elolvastam, hanem kipróbáltam a saját bőrömön is. Tavaly nyáron ugyanis – mielőtt diétázni kezdtem – a cégünk egy nagyobb zöldterület megújítási projektre kapott megbízást, aminek köszönhetően a nyarat kemény fizikai munkával ródoltam végig. A munkám révén tehát elégettem naponta legalább plusz 3000 kalóriát, mégsem nyomtam egyetlen dekával sem kevesebbet a havi mérlegeléseimen (kivéve az utolsó hónapot, amikor már diétáztam is). Ebben az időben olvastam pihenésképpen Dr. Michael Greger: Egyél úgy, hogy ne halj meg című könyvét, amiben a gyakorló orvosként praktizáló szerző tudományos alapossággal elemzi a tényt, hogy a súlyunk alakulása mindenekelőtt az étkezési szokásainktól függ, és nem a testmozgásunk mennyiségétől, ahogy azt manapság a médiában előszeretettel érzékeltetik. Dr. Greger tehát nagyon elhibázottnak és kártékonynak tartja a túlsúly elleni társadalmi erőfeszítéseknek azt a modern szemléletét, mely az étkezési szokásaink megváltoztatása helyett, a mozgásra serkentést tekinti prioritásnak. Elmondása szerint ennek oka leginkább az élelmiszergyártó konszernek gazdasági érdekeinek és gigaprofitjának védelmében keresendő, amit a fogyasztási szokások tudatosabbá és visszafogottabbá ösztönzése révén nem lehetne megvalósítani. De mivel a fogyasztói társadalmakban az elhízás járványszerű terjedését és életidőnkre gyakorolt romboló hatását immár lehetetlen eltagadni, ezért újabb hazug maszlaggal etetve a népet, az egészségünket áldozzák fel a gazdasági profitjuk oltárán. A modern jóléti társadalmak rákfenéjét, a tömegméretű elhízást tehát valós válaszok helyett, újabb dollárcsilliárdos gazdasági szegmensek felturbózásával igyekeznek látszatorvosolni. Hiszen a fogynivágyók, a mozgásfanatikusok, és a tökéletes testkép elérése után sóvárgók tömegei hatalmas felvevőpiacot jelentenek a súlykontrollhoz szükséges eszközök és táplálékkiegészítők gyártói számára. Tényleg úgy van az, ahogy a Biblia mondja: minden rossznak gyökere a pénz szeretetében keresendő!
Nem dőltem be tehát ennek a tömeghipnózisnak, és mindenekelőtt az étkezési szokásaim megváltoztatására helyeztem a hangsúlyt, az ész nélküli sportolás helyett. Annál is inkább, mivel – mint Edison az izzólámpa feltalálásakor – a korábbi kudarcaimból is igyekeztem levonni a megfelelő következtetéseket. Például azt, hogy egy komolyabb életmódváltást nem lehet egyik napról a másikra, drasztikusan magunkra erőltetni. Elolvastam erről Joyce Meyer: Jó szokások kialakítása, rossz szokások kitakarítása című könyvét is, amiből megtanultam, hogyan emeljek az életem szerves részévé – következtesen és fokozatosan – épülésemre szolgáló új szokásokat. Elég volt tehát egyszerre egy új szokás bevezetése a hétköznapjaimba – jelen esetben a mértékletes étkezésé –, további sportmániás gyötrelmekkel már nem sokkoltam a szervezetemet. Szerintem ennek az ésszerű fokozatosságnak köszönhetem a 15 kg fogyási eredményemet négy hónap alatt, hosszútávon is vállalható erőfeszítések révén. Úgy gondolom, hogy ez az igazi életmódváltás, ami nem pofoz vissza bennünket idővel a kiindulópontra.
És a java még csak ezután következik…
