Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szupervírusok kora - Anonymusok

virus_li.jpegA mi családunk mindig nagyon odafigyelt arra, hogy megfelelően felkészült, körültekintően praktizáló, megbízható orvosokat válasszunk magunknak, akik hajlandók figyelmesen végighallgatni bennünket, bármilyen egészségügyi problémával forduljunk is hozzájuk. Ennek köszönhetően – ha nagy ritkán orvoshoz kell mennünk – szorongás nélkül rájuk bízhatjuk magunkat, és nem kell azon aggódnunk, hogy félrediagnosztizálnak vagy elbagatellizálnak kezelést igénylő eseteket. Fontosnak tartom leszögezni, hogy a modern orvostudomány vívmányait, és a szakmailag elkötelezett, tudásukra igényes orvosokat Isten ajándékának tekintem, és nagy hálát érzek irántuk az áldozatkészségükért.

Régóta tervezek cikket írni a betegségeinkkel kapcsolatos tapasztalatainkról, mert egy ideje erőteljesen foglalkoztat ez a téma. A koronavírus sötét árnyalata még fel sem került életünk palettájára, mikor nekem – ex-orvostanhallgatónak – feltűnt, hogy időről időre furcsa betegségek száguldanak végig a családunkon, majd tőlünk függetlenül az ismerőseink körében is. Időnként olyan különös tüneteket produkálunk itthon mindannyian, amilyenekkel korábban nem kellett megküzdenünk.

Az egyik családtagunkat például elkapja valamilyen kórokozó egy körre, aki lebetegszik, aztán rövid időn belül az összefüggéstelen tünetei megjelennek a családunk többi tagjánál is. Gyakran orvoshoz sem fordulunk, mert annyira nem vagyunk rosszul. Csak azt érezzük, hogy nincs minden rendben velünk. Ha csak egyikünket érintené a probléma, úgy nyilván bármire gondolhatnánk. De mikor az összes családtagunk ugyanolyan tünetekkel sorban lebetegszik, akkor nyilvánvaló, hogy valamilyen fertőző kórokozó keringéséről lehet szó. Ha időnként valaki rosszabbul lesz a családban, ezért kénytelenek vagyunk mégis orvoshoz fordulni, ott is csak annyit tudnak mondani, hogy vírusfertőzés áll a háttérben, de hogy pontosan milyen, azt a kiváló háziorvosunk sem látja át. Legtöbbször gyógyszert sem ír fel, csak ha egyértelműen bakteriális felülfertőződés jelentkezik, ami egyébként – tapasztalataink szerint – sokkal gyakrabban előfordul, mint ahogy azt az orvosok belátják. Mikor influenzában szenvedünk – érthető okokból – akkor sem írnak fel az orvosok antibiotikumot, holott aki mégis kap a családban – pl. fülfájás vagy hörghurut miatt – lényegesen hamarabb meggyógyul a többieknél. Jól tudom, hogy az antibiotikumok a baktériumokra hatnak és nem vírusokra, valamiért mégis az a gyakorlati tapasztalatunk – a koronavírussal kapcsolatban főleg –, hogy aki erős antibiotikumot kapott a vírusfertőzésére, sokkal könnyebben legyőzte a betegséget, mint akiktől megvonták ezt a kezelést.

Ennek nyilván az lehet az oka, hogy a vírusfertőzéseknél nagyon gyakran kialakul bakteriális felülfertőződés, főleg légúti tünetek esetén. Emiatt mi már eljutottunk az urammal odáig, hogy addig erőszakoskodunk az orvosunknál, míg fel nem írja nekünk az antibiotikumot, vírusfertőzésre is. Amit aztán, ha a tüneteink egy hét után sem enyhülnek, hezitálás nélkül kiváltunk és fegyelmezetten beszedünk az utolsó szemig, vagy jobbulás esetén egyáltalán ki sem váltunk. De mindenképpen felíratjuk, egy esetleges súlyosbodás esetére. Mert a két kezemen sem tudom már megszámolni, hányszor kellett éjszaka az ügyeletre rohannunk, mikor a családunk egy beteg tagja olyan rosszul lett, hogy muszáj volt neki azonnal antibiotikumot kerítenünk (pl. prosztata gyulladás miatti extrém magas láz, vagy fülgyulladás miatti kínzó fájdalom okán stb.).

family_li.jpeg

Bízunk tehát az orvosainkban, hiszen az orvostudomány fejlődése óriási áldás az emberiség számára, de mélységes meggyőződésünk, hogy a saját testünket mi ismerjük a legjobban. Az orvosok bevált gyógyítási rendszereket követnek, amiket betegek nagyszámú populációján tapasztaltak ki évtizedek alatt, ugyanakkor az egyes emberek szervezetének egyedi sajátosságait ritkán van idejük és lehetőségük figyelembe venni. Ezért mi aktívan beleszólunk a saját testünk kezelésébe még akkor is, ha az orvosok egy része ezt nem veszi jó néven. Olyan betegségekben ugyanis, amikkel kapcsolatban eltérő tapasztalatokkal rendelkezünk a saját szervezetünk működésére vonatkozóan, nem fogjuk többségi protokollokra bízni a gyógyításunkat. Hiszen mégiscsak a mi testünkről van szó! És bár laikusok vagyunk az orvoslásban, értelmes lényekként azért a magunkkal kapcsolatos évtizedes megfigyeléseink jelentőségét sem akarjuk alábecsülni.

Ha tehát azt látjuk, hogy a szokásos kezelések nálunk nem, vagy csak alacsony hatékonysággal működnek, ugyanakkor léteznek hatékony, jól bevált módszerek számunkra, olyankor kezünkbe vesszük az irányítást, és igyekszünk – a saját érdekünkben – az orvosainkat is meggyőzni az igazunkról.

De ebben is – mint minden másban – legjobb a Szent Szellem hangjára figyelni, aki a szívünkön keresztül mindig vezet bennünket a saját gyógyulásunkkal kapcsolatban is. Ahogy öregszünk, a testünk különféle nyavalyái egyre szaporodnak. Ha tehát minden felbukkanó új tünettel azonnal orvoshoz rohannánk, úgy mást sem csinálnánk hátralévő életünkben, mint orvostól-orvosig szaladgálnánk, naponta ücsörögve valamilyen rendelő várótermében. Ezért mi az urammal kialakítottuk azt a jól működő rendszert, hogy ha felbukkan a testünkben valamilyen új probléma, először mindig megvizsgáljuk a szellemünkben, mennyire érezzük úgy – egymással kapcsolatban is –, hogy orvoshoz kellene fordulnunk. Ha nincs bennünk intenzív sürgetés, akkor imádkozunk tovább a gyógyulásunkért, és annyiban hagyjuk a gyógykezelésünk ügyét egészen addig, míg az ellenkezőjében nem lesz békességünk. Mivel rendszeresen járunk szűrővizsgálatokra – nőgyógyászhoz, mammográfiára, prosztata vizsgálatra, tüdőszűrésre, proktológiára, fogorvoshoz, vérvételre, hasi UH-ra – ezért nálunk ez az orvosi kezeléseket megelőző Istenhez fordulás egészen jól működik. Ennek köszönhetően számos nyavalyánkból sikerült már kigyógyulnunk imádkozás által anélkül, hogy egyetlen percet is orvosnál töltöttünk volna. A modern orvostudomány vívmányait tehát ötvözzük egy szellemi előszűréssel, és ha csak nem feltétlenül szükséges emberi gyógyítókhoz fordulnunk, Istentől várjuk inkább a kezelést a betegségeinkre. Főleg olyan problémákkal kapcsolatban, amikkel bár nem kellemes, de nem is lehetetlen az együttélés, akár hónapokig is (pl. ízületi és mozgásszervi fájdalmak). Így fejlesztjük tehát a hitünket a Jézus Krisztusban megnyert, természetfeletti gyógyulásban anélkül, hogy közben őrültek módjára elutasítanánk az orvostudomány isteni ajándékát. Szerintem ennek köszönhetjük, hogy a középkorúságba érve nincs szükségünk rendszeres gyógykezelésre, és orvosokhoz is csak ritkán kell fordulnunk. Adja Isten, hogy ez öregkorunkban is így maradjon, ha addig vissza nem jön az Úr!

microbiome-1.jpg

A vírusfertőzésekkel viszont minden hűvös szezonban rendszeresen meggyűlik a bajunk. Akaratunkon kívül is összeszedjük és hazahozzuk őket a különféle helyekről, hogy aztán a családon belül szépen keresztbe fertőzzük egymást. Utálatos dolog! Emiatt a tavaszi, őszi és téli időszakban nekünk szinte mindig van valamilyen aktuális nyavalyánk, amivel kínlódhatunk. Igen gazdag tapasztalatokra tettünk tehát szert az elmúlt évtizedekben, a vírusfertőzések természetével kapcsolatban.

Megfigyeltük például, hogy megdöbbentő változatosságban képesek tüneteket produkálni a testünkben annak megfelelően, hogy az adott vírus éppen melyik belső szervünket támadja előszeretettel. Volt például olyan vírusfertőzésünk, amiben a szokásos influenzás tüneteket követően, komoly húgyúti megbetegedés is jelentkezett mindannyiunknál, amit antibiotikummal kellett kikezelni. Aztán volt olyan évünk, mikor a vírusos betegség erős tarkófájással indult, amit rövid ideig tartó influenzás tünetek követtek. Ezekből egy röpke hét alatt sikerült kilábalnunk, viszont maradványtünetként több hónapos erős szédülés és rosszullét következett. Ez a vírus tehát közepesen erős neurológiai szimptómákat hagyott hátra, és ha nem panaszkodott volna a családunkban mindenki ugyanazokra a tünetekre, sőt az ismerőseink közül többen is, hát biztosan rohantunk volna bedugatni magunkat a CT-csőbe. Több egyetemi tanárom is elkapta akkoriban ezt a vírust, ami 2019 elején keringett az országban, és az ő elbeszéléseik is egybevágtak a mi tapasztalatainkkal. Egyikük még tomográfiára is elment az erős szédülése miatt, de nem találtak nála semmilyen látható neurológiai elváltozást. Ezzel párhuzamosan több újságban is cikkeztek arról, hogy ugyanilyen szédüléses tünetek miatt sportolóknak kellett lemondaniuk a versenyeiket. Egyértelmű volt tehát, hogy egy identifikálatlan vírus kering az országban, és fertőzi sorra az embereket.

Sok hasonló – nehezen múló, széles körű maradványtüneteket produkáló – makacs vírus megjelenését figyeltük meg tehát az elmúlt években. Míg korábban csak a nátha és influenza voltak a jellemző téli megbetegedések, mostanra megjelentek ezek a furcsa szupervírusok is, amiknek a következményeitől nem lehet egykönnyen megszabadulni. Senkit nem akarok ijesztgetni, csupán a tapasztalataimat írom le. Mert a súlyosabb szövődményekkel járó vírusfertőzések tendenciáját mi már a COVID-19 megjelenése előtti években is elkezdtük magunkon és a környezetünkön megfigyelni, azokból mégsem lett világszenzáció. Egészen mostanáig…

– folytatás következik –

crowd_li.jpeg

Edna Holy Bloom keresztény blog keresztény blogok keresztény blogger keresztény bloggerek

ehb_kicsi.png