KERESZTÉNY BLOG

Ahogy azt korábbi véleménycikkeimben kifejtettem (az első és második részben), óriási felelőtlenségnek tartom az emberek – köztük egyes keresztények – közösségi-médiában jellemző ámokfutását.

Ugye ti is tapasztaltátok már azt a nyugtalanító jelenséget, hogy a személyes vagy telefonos beszélgetéseiteket követően, megjelentek nektek olyan hirdetések a reklámokkal terhes honlapokon, amikben pont azt a terméket kínálták fel számotokra, amiről korábban szót váltottatok? Ha tehát ezek a giga techcégek az engedélyetek nélkül robotokkal pásztázzák és kémlelik a személyes élettereteket, akkor komolyan elhiszitek azt az átlátszó lózungot, amit az adatértékesítésben való szorgoskodás közben lebuktatott, vöröslő szemű cégvezetők képesek a pofánkba lökni nevetséges magyarázatul, hogy csupán a célzott reklámok kedvéért végzik ezeket a személyes begyűjtéseket?! Amúgy pedig – isten-bizony-eskü-az-anyjuk-életére-is – semmilyen törvénytelen, önös, vagy birodalmi háttérérdek nem mozgatja ezt a aljas szilícium-völgyi hálózatot.

Aham. 

Sajnos szellemi fülemmel már hallom is a retorikát, ami az érveimre válaszul – mély szomorúságomra, keresztények szájából is – gyakran elhangzik: "Akinek nincs takargatni- vagy szégyellnivalója, az nem fél megmutatni az arcát és az életét!".

Amikor egy ilyen együgyű mondat elhangzik valahol, én már harapnám is az öklömet legszívesebben! Vajon hányezer fényévnyire rajtoltunk már azoktól a bölcs tanításoktól, amik ezt a kényes területet még az egyházban is a helyén kezelték?! Hogy a magánéletünk szent! A privát szféránk szent! A családok és házaspárok belső ügyei, anyagi helyzete, lakóhelye, elérhetőségei, gyermekeik kiléte szintén szigorúan bizalmas és védendő információk, és nem szolgáltatjuk ki ezeket – csak úgy önként – mindenféle idegennek, csámcsogóra! Nem azért, mert takargatnivalónk van, hanem mert bármikor felhasználhatják ellenünk!

A nyilvánvaló lehallgatásokon, adatgyűjtéseken és személyiség-profilozáson kívül csak egy apró, hétköznapi példát hadd említsek még, mely ékesen bizonyítja a mondanivalóm létjogosultságát. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának felhívását olvastam a minap az önkormányzatunk oldalán, melyben a következőkre lettem figyelmes:

„A mobiltelefonok, közösségi portálok elterjedésével akaratukon kívül is rengeteg információt szolgáltathatnak a lakosok arról, hogy hol laknak, mikor nem tartózkodnak otthon, ami egyenesen térképként szolgálhat a bűnözőknek!”

És ez csupán az egyik érvem az ezerből, a magánszféránk nyilvános kiteregetésével szemben.

De hiszen neked – állítod magadról, kedves barátom – nincs takargatnivalód! Szóval akkor zuhanyoznál, vécéznél, öltözködnél is mások előtt? De mondok kevésbé kínos dolgokat: a szeretteiddel való beszélgetéseidet talán szeretnéd az egész világ orrára kötni? Azt is, amikor mindenben egyetértetek, vagy pláne, amikor nem? Ha összevesztél a férjeddel, feleségeddel, gyermekeddel, keresztény testvéreddel, vajon szeretnéd napi szinten mások tudomására hozni? Jó lenne, ha a gyermekeidet bárki betalálná a nehéz napjaiddal kapcsolatban, mikor nem voltál elég erős, és elbuktál egy kísértésben? Vagy csak szimplán – mivel ember vagy te is – egy kemény megpróbáltatásban egyszerűen elbizonytalanodtál, megijedtél, elkedvetlenedtél, urambocsá rád tört a szomorúság, elvetettség, esetleg gyötörtek az alkalmatlanság és sikertelenség érzései? Szerintem ezeket a gyengeségeidet, küzdelmeidet, vagy harcaidat sem tárnád a világ elé, pedig neked – mint mondod – nincs takargatnivalód! Arról már nem is beszélek, hogy szülőként/nagyszülőként biztos a gyermekeidet/unokáidat sem szeretnéd pedofilok, vagy gyermek- és szervkereskedők karmai közé hajítani.

Ha tehát mindent, de mindent, az egész gyarló életed összes részletét, sőt szeretett gyermekeidet és unokáidat sem löknéd oda szaftos koncként az egész nyavalyás világ prédájául, akkor miért gondolod azt, hogy csak a nehézségeid és harcaid tartoznak abba a kategóriába, amit ostobaság lenne a tömegekkel megosztanod? Az örömeid, áldásaid, sikereid nálad vajon miért nem tartoznak ugyanebbe a körbe? Vagy azt gondolod talán, hogy csak a gyengeségeid miatt vagy sebezhető, de az erősségeidben jottányit sem vagy megfogható? Tehát rólad az emberek irigysége, rosszindulata, aljas gyalázkodásai kapásból visszapattannak, mint lázadók űrhajói a Halálcsillag energiapajzsáról?!

Muszáj rámutatnom ezzel kapcsolatban egy másik szomorú tényre is: te valójában nem vagy egy őszinte ember, ahogy azt büszkén állítod magadról (hívhatnálak képmutatónak is, de mégsem teszem). Mert ugyan mennyire egyenes dolog folyamatosan azt sugallni a környezetünk felé, hogy a mi életünk csupa csili-vili-hepi, hiszen a profilunkba kiposztolt fotók és bejegyzések tanúsága szerint nálunk – csodálatos keresztényeknél – mindig, minden a legnagyobb rendben van. Hiszen minket a szent életünk és engedelmességünk miatt jól megáldott az Isten. Szóval – nyomoronc, hitetlen világiak – akartok ti is ilyen áldottak és sikeresek lenni?! Akkor gyertek és térjetek meg! Különben a pokolban fogtok megrohadni!

Jaj!

Eközben pedig – mindannyian pontosan tudjuk, hogy – az igazság valójában nem ennyire kerek. Nem vagyunk mi keresztények sem különbek vagy nagyszerűbbek másoknál! Ugyanolyan bűnösök és nyomorultak vagyunk, mint bárki emberfia! Ha Jézus Krisztus nem talált volna ránk ott, a megásott sírunk szélén, hát mentünk volna az elveszendő világgal együtt mi is a kárhozatra!

Ne hazudjunk hát: senkinek az élete nem tökéletes! Mindannyian kegyelemből tartatunk meg, hit által, és ez nem tőlünk van, hogy senki se kérkedjen. Ráadásul aki fegyverbe öltözik, ne dicsekedjen úgy, mint aki már leteszi a fegyvert. Először tartsunk ki mindvégig, és építsük fel Krisztusban a teljes életművünket. Aztán álljunk oda – emberek helyett – az Isten elé dicsekedni. Na, azt szívesen megnézném, ahogy az áldásaikra, meg a szüleik áldásaira büszke nagyarcúak a Mindenható előtt dicsekednek!

Ezért is mondom tehát, hogy nem szabadna magunkat a kirakatba úgy kitenni, akár a díszpintyeket. Mert az emberek megtévesztése idővel megbosszulja önmagát, ahogy a magánszféránk kiteregetése is.

Az én szememben erre bizonyítékok a valóságshow szereplők sorsának tragikus fordulatai. Mindegyiküket utolérte idővel a romlás, akár immunrendszert a programozott sejthalál. Nincs köztük olyan, akinek az élete ne kanyarodott volna látványos lejtmenetbe azután, hogy a személyes, belső világának ablakait kitárta a nyilvánosság előtt, magamutogatás gyanánt. Ezer példát is fel tudnék sorolni, de mindegyik fent van az interneten. Nézzetek csak utána: nem találtok köztük olyat, akinél tíz éven belül ne ütöttek volna be házassági, pénzügyi, egészségi vagy függőségi problémák! A legtöbbjük élete teljesen tönkrement, és szinte roncsok lettek azután, hogy beengedték az otthonukba a tömegek véleményének és ítélkezésének vérszomjas pirája hadát. Akkor is lecsapott rájuk ez a pusztulás, ha a közönségüknek csupa szépet és jót mutattak magukról. Mert a magánélet szent! Ezt nem lehet elég fenyegetően hangsúlyozni!

Ne hajítsuk tehát az igazgyöngyeinket a konda lábai alá!

- folytatás következik -

Edna Holy Bloom keresztény blog keresztény blogok keresztény blogger keresztény bloggere